Az Együtt Európáért Alapítvány a projekt lezárását követően egy megbeszélésre hívta össze az együttműködő partnereit, hogy ismertesse, és közös gondolkodásra hívja meg őket a fiatalok helyben boldogulásáról szóló munkatervük („Helyben, rendben!”) kidolgozásában. A világjárvány miatt két partner képviseltette magát, de a fenntartási időszak további részében majd a többi partner is bekapcsolódhat ebbe a tervező munkába. A munkaterv tematikájában a projekt fő célkitűzéseit viszi tovább és a fiatalok helyben boldogulására fogalmaz meg egészen konkrét ajánlásokat. Megbeszélésre kerültek a munkaterv munkaerőpiaci és gazdasági fejlesztés – ötletei:
– a térségi munkalehetőségek népszerűsítése általános iskolás kortól melynek közösségre gyakorolt jótékony hatásait felismerve, a további időszakokban is kezdeményezni fogjuk megvalósulását,
– önismereti és pályaorientációs applikáció létrehozása gps helymeghatározással,
– települési „elvándorlási” adatbázis készítése, mely lényege, hogy régiónként vizsgálja az elvándorlási statisztikákat és ezek alapján összeállított térségi adatbázis mutatni fogja, hogy hol van a legnagyobb szükség a beavatkozásra,
A megbeszélésen kiemeltek foglalkoztunk azokkal a fejlesztési ötletekkel melyekbe az egyházak és civil szervezetek hangsúlyos szerepet kapnának. Ezek leginkább a közösségszervezési pillér pontjai:
- A helyi közösségi rendezvényeken tematikus programelemek megvalósítása az elvándorlás megfékezésére,
- „Fogadj örökbe civil szervezetet/plébániát” program elindítása, mely a fiatalokra épít az elöregedett civil szervezetek/plébániák megújulásával kapcsolatban, és beindulásával a generációk közti együttműködés javítása várható
- Többgenerációs családmodell népszerűsítése, mely a családok egységét erősítené és hatással lehet a gyermekvállalásra is.