Jó gyakorlat összefoglaló – 7.rész

A Csesztvén tett júliusi tanulmányút során a részletekben gazdag, kellemes hangulatú beszélgetések során, számos jó gyakorlat került megvitatásra.

A csesztvei evangélikus közösség lelkésze kiemelte, hogy nagyfokú rugalmasság kell az ezzel a korosztállyal való foglalkozás alatt.  A hittanórák nem az iskolában, a hagyományos oktatás kereti között zajlanak, sokszor szabadba mennek, játszanak, fagyiznak, vagyis inkább a közösségi lét örömét élik át együtt, és nem oktatási tevékenységet folytatnak.

A legtöbb tanulmányúton szóba kerültek fenntartási kérdések, pénzkezelési megoldások, pályázati lehetőségek.   Bár a keresztény közösségek fenntartását tekintve speciális helyzetben vannak, mégis mindnek van saját költségvetése, melyből gazdálkodnia kell.  Bármilyen jellegű közösségnél a fenntartási kérdésekkel foglalkozni kell.  Mindig vannak kiadások, bevételek, melyek kezelésére a közösség vezetőinek kell, hogy legyenek megoldási javaslataik.

A csesztvei tanulmányúton megtudtuk, hogy az egész templomot önerőből épített fel a falu közössége.  Anyagilag is támogatták és közösségi munkában is részt vettek.  Úgy láttuk, hogy a pénzügyi kérdések minél nyíltabbak és a tervezés, a beszélgetések tárgyát képezik, illetve van a közösség tagjai között aki, felelőse ennek annál gördülékenyebben megy az ilyen jellegű munka.

Nagyon különlegesek a keresztény közösségek olyan szempontból, hogy itt nincs tagdíj, a részvétel ingyenes, számos feladatot önkéntesek látnak el, anyagiak adományokból vannak.  Ez egyrészről természetes, de mégis el kell gondolkodnunk, hogy e szempont is segítheti a közösség hosszú távú fennmaradását.  Azt láttuk, hogy ezek az önkéntes munkák ott működnek jól, ahol a gyermekek már kisgyermek korban ebben a szellemben nevelődnek és ahol a szülők ezt tudatosan beépítik a hétköznapokba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása