Jó gyakorlat összefoglaló 4. rész

2019. októberében zajló tanulmányúton 3 település meglátogatása zajlott Nógrád megyében. Ezen települések Nagyoroszi, Drégelypalánk és Patak volt. A számos, minőségi eszmecsere során, néhány széleskörben hasznosítható jó gyakorlat ötlet és tapasztalat merült fel.

A drégelypalánki tanulmányúton egy konkrét munkahelyteremtési modellt is megismerhettünk a Szondi Turisztikai Központ kivitelezésében, akik csak helyi fiatalokat vesznek fel különböző csoportvezetési, animátori munkára.  Az a diák, aki középiskolásként a faluból akár csak nyaranta besegít a szervezet munkájába, annak lehetősége lesz már komolyabb kulturális programszervezőként egy státuszt is betölteni.

 

Nagyon aktív, tenni akaró idős klubokról, mely Patakon működik és a Nagyorosziba tett látogatás alkalmából is beszámoltunk a gyermekmegőrző programról, mely ingyenesen biztosított az édesanyáknak és a hét minden napján igénybe vehetik.

Nagyon sikeresen tudnak működni havi rendszerességgel leginkább a házaspárok csoportjai.  A drégelypalánki közösség is ilyen házas csoport létezéséről számolt be nekünk.  Ezek a csoportok igazi motorjai tudnak lenni a közösségnek.  Jó terep ez a férfiak bevonására és a közösség iránti elkötelezettségük kialakítására is.  A csoportvezetés itt is felosztható a résztvevők között és sok tapasztalat mutatja, hogy egy ilyen jól működő csoport az élet számos területén segíti a tagjait.  Legyen szó akár egy költözködésnél való segítésről, gyermekek szállításáról, stb. Ez jó példája egy olyan kapcsolati hálónak, mely teljes mértékben az adott közösséghez köti a házaspárokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása