Patak Község Önkormányzati Hivatal látogatása

2018. október 30-án került sor a következő tanulmányútra, amelynek keretében Lukanénye Község Önkormányzata képviselője az Együtt Európáért Alapítvány (EEA) alapítója vezetésével a Balassagyarmati járásban található Patak község Önkormányzati Hivatalába látogatott el, amellyel közösen az EEA több projektet valósít meg.
A látogatás keretében az Önkormányzat részéről Matyi Ferencné a jelenlevőknek bemutatta Patak Község Önkormányzatát, a községben rejlő lehetőségeket, részletesen beszélt arról, hogy milyen szociális alapszolgáltatásokat biztosítanak és milyen közösségfejlesztő és ifjúsági munka folyik jelenleg is a településen. Kifejezetten nagy erőt fordítanak a társadalmi aktivitás növelésére, amely erősíti a közösségi szerepvállalást. Nem csak településen belül fektetnek hangsúlyt, hanem több település önkormányzataival működnek együtt,amely segíti a kulturális intézmények és lakosai közötti kapcsolatok megerősítését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása