A következő fókuszcsoportos beszélgetésre 2019. október 12-én került sor Balassagyarmaton, 18-30 év közötti magyarországi és felvidéki fiatalokat kérdezve a helyben maradás és elvándorlás kérdéséről.
Első körbe arról kérdeztük a fiatalokat, hogy mik a helyi tendenciák, jellemző-e az ők településére az elvándorlás? Ha igen, akkor mióta, és milyen mértékben, kik mennek el inkább, milyen ágazatokból és milyen iskolai végzettségűek, milyen szociális helyzetűek, milyen korúak, milyen neműek, hova mennek, mennyire jellemző a visszatelepülés az elvándorlók körében? Továbbá azt is szerettük volna megtudni, hogy mi az ami meghatározza a fiatalok helyben maradását, illetve mi motiválja azokat a fiatalokat, akik külföldön próbálnak boldogulni?
- A válaszokból az derült ki, hogy mind a balassagyarmati, mint a felvidéki Ipolyságban egyre több fiatal hagyja el az országot. A balassagyarmati térségben az elmúlt 20 évben folyamatosan csökken a lakosság.
- A balassagyarmati református lelkipásztor hozzáteszi, ennek legfőképpen gazdasági okai vannak. „Ha nincsen megfelelő egzisztencia, akkor egy idő után nincs kötődés ahhoz a területhez ahol élünk. És a valódi változást nem az fogja meghozni, hogy van egy közösségi tér, vagy egy fűtött helyiség és oda be lehet menni, mert ha nem tudja eltartani önmagát a fiatal, nem tudja eltartani a családját akkor nem fog eljönni, és Balassagyarmaton most ez a helyzet. Feleségem ideköltözött miattam, diplomás közgazdász, logisztikus és nincs munkája, és lehet, hogy be kell járnia Budapestre. A munkaügyi központba azt mondják neki, hogy felejtse el, hogy diplomás munkát fog találni, és jobban teszi, ha elmegy innen. Diplomás munkaerőhiány nincsen, mert nincsen diplomás munkahely. A térséget mindig a szellemi tőke húzza fel, a szellemi tőke kivándorlása megelőzi a gazdaságnak a csökkenését. Amikor már a gazdaság teljesítő ereje csökken azt jelenti, hogy nagy probléma van, nem mostantól, hanem régóta, és ez itt érzékelhető, a helyiek lemondanak magukról.
- Mivel a városban nincsen egyetem, nincsen felsőoktatás, a fiatalok csak valamilyen szakmunkás irányba tudnak továbbtanulni. Az a réteg pedig, aki így a városban maradt, olyan kérdésekre, amiket a biblia hoz elő kevésbé nyitott, vagy nem is annyira az ő kérdései ezek, mondja a lelkipásztor.