Ipolyság (szlovákul: Šahy) város Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában. A mintegy nyolcezer lakosú település egykor Hont vármegye és az Ipolysági járás székhelye volt. A város első okleveles említését 1237 – ből találhatjuk IV. Béla Zólyomban kelt levelében, ebben a király az esztergomi egyházat a Hont várhoz tartozó Ság földje harmadfél ekényi területének és egy malomhelyének birtokában őt megerősíti. Ipolyság kedvező fekvésénél fogva folyamatosan rákapcsolódott a középkorban épülő úthálózatra. Az Ipoly és mellékfolyói mellett húzódó domboldalakon épült út Esztergomból és Budáról az Ipolyhídon keresztül vezetett a bányavárosokba, főképp Selmecbánya irányába. A 20. század 90- es éveinek 2. felétől a település a folyamatos fejlődés szakaszába lépett. A külföldi tőke beáramlása következtében új munkahelyek alakultak, kisebb vásárlóközpontok létesültek. A kultúrális fellendülés jeleiként létrejöttek a Honti Kultúrális Napok, és az Ipolynap elnevezésű fesztiválok, a több ezer résztvevőt megmozgató városi gyermeknapi rendezvények, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria, és a Menora Saag Centrum Artis.
A település lakossága megközelítőleg 7600 fő, amelynek 60%-a magyar nemzetiségű. Az 1590 óta fennálló református gyülekezet létszáma megközelítőleg 500 fő, de a gyülekezet a település legaktívabb közösségei közé tartozik.
A református közösség több évszázados meghurcoltatás ellenére 1888 ót aktív, annak ellenére, hogy 1945 és 1989 között tilos volt a gyülekezeti élet. 2014. szeptember 28-án mintegy 450-500 egybegyűlt jelenlétében szentelte fel Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke az ipolysági református gyülekezet templomát, gyülekezeti központját, parókiáját. Ipolyságon 1734-ben, majd 1906-ban szenteltek az Úrnak hajlékot – jelenkorunkban különösen ritkaságszámba megy. A 2000-ben megvásárolt telken 2008-ban, Izsmán Jónás tiszteletes úr beiktatásával egyidejűleg történt meg az alapkőletétel.
Ipolysági Kopogtató címmel 2004 decemberétől jelenik meg az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja évenkét három alkalommal.
A gyülekezet aktív hitéleti és közösségi tevékenységet folytat, egyik legfontosabb feladata a fiatal közösségek aktivizálása, társadalmi szerepvállalásának erősítése.