Példaértékű fiatal gazdák (2)

 

A vidéki élet népszerűsítésén dolgozik az Együtt Európáért Egyesület, a HATÁRON ÁT! címmel ellátott, belső migrációs szokásokat mérsékelni próbáló projekt keretein belül. A programban számos egyéb szervezet is részt vesz, név szerint: a Lőrincrévi Református Egyházközség, az Ipolysági Református Egyházközség, Lukanénye Község Önkormányzata, illetve a Székelyzsombori Evangélikus Egyházközség. Rajtuk kívül például a fiatal gazdák eltökéltsége és tevékenysége által is népszerűbbé válhat a vidéki életmód. Ilyen elhivatott gazda, a Hejőbábán dolgozó Nagy László is. Nagy László a testvérével műveli földeket, melyeket még a szülőktől örököltek meg, akik szintén gazdasággal foglalkoztak. A gazda egyébként építészeti diplomát is szerzett korábban, ám 2011-óta a földműveléssel tölti dolgos mindennapjait. Birtokán lucernát, burgonyát, paprikát és dinnyéket termeszt. Nagy László elmondása szerint igen nagy a munkaerőhiány a kertészkedés és a mezőgazdálkodás terén. A vidéki fiatal által írt cikk arról is beszámol, hogy Nagy László is részt vett a Vidék Kaland című projektben, méghozzá azzal a céllal, hogy népszerűsítse ezen életstílust a városi fiatalok számára is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása