Kompetenciafejlesztő tréning I.

2020. június 11-12-én az Együtt Európáért Alapítvány és a Balassagyarmati Református Egyházközség szervezésében Horpácson a HEPI Központban került sor a Humán Szakemberek Együttműködési Kompetenciáinak Fejlesztése című programra 22 fő részvételével. A résztvevők főként a Nyugat-Nógrád kistérségben működő szervezetektől érkeztek, a projekt célcsoportját képező humán szolgáltatást nyújtó szakemberek csoportját népesítik.

A projektben résztvevő külföldi partner szervezeteket a Lőrincrévi Református Egyházközség képviselte. Az egyházközösség képviselője azzal a céllal vett részt a képzésen, hogy a tréning által modellált magyarországi jó gyakorlatokat tanulmányozhassa, illetve a román-magyar határ másik oldalán szerzett gyakorlati tapasztalatait megossza a jelenlévőkkel.

A tréning fő célkitűzése a humán szakembereket tömörítő szervezetek közötti együttműködés fejlesztése volt annak érdekében, hogy a projekt által megcélzott célcsoportokkal történő szakmai tevékenységüket összehangoltan, egymást támogatva és kiegészítve végezzék. Ezen belül különösen az egymás közötti kommunikáció és információ megosztás kapott főszerepet.

A program lebonyolítása során változatos, de alapvetően pozitív hozzáállást tanúsítottak a résztvevők. Dinamikai szempontból kiegyensúlyozottan működött a csapat, mindenki konstruktív módon viszonyult a sokféle módszertant felvonultató folyamathoz. Az emberek közötti kapcsolat mélyült és személyesebbé vált.A folyamat során elvégzett kisebb-nagyobb feladatok sikere nyomán lelkesedés alakult ki a résztvevőkben, ami a végére motivációvá érett. Ezt a transzformációt segítette a vidám, humorral fűszerezett hangulat is, ami végig kísérte az együtt töltött időt.

Összegzésként elmondható, hogy a résztvevő szervezetek képviselői hasznosnak, informatívnak és eredményesnek minősítették a lezajlott programot a záró visszajelzéseikben. Többen megfogalmazták, hogy rendszeresen tarthatnának ilyen jellegű közös rendezvényeket is, hogy folyamatosan fenntartsák az itt kialakult motiváltságot. Tréneri nézőpontból elmondható, hogy a tervezett képzési program megvalósítása sikeres volt, a kitűzött cél megvalósult. A résztvevők fontos feladata lesz, hogy az itt szerzett tapasztalataikat, információikat megosztják szervezetük többi tagjával és felhívják a figyelmüket azokra a kommunikációs működésmódokra, amelyeket a projekt célrendszerének megvalósulása érdekében a tréningen kidolgozottak szerint immár joggal várnak el egymástól a közreműködők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása