Helyben maradást elősegítő ifjúsági önszervező közösségek kialakítása

Magyarország Kormánya 2020. március 11-én veszélyhelyzetet rendelt el, ami értelmében radikálisan csökkenteni kell a személyes találkozások számát, az új koronavírus járványos terjedésének lassítása érdekében. Ezért úgy döntöttünk, hogy online térben tartjuk meg a műhelymunkánkat, hogy minden partnerünk biztonságosan részt vehessen.

A fiatalok helyben tartása nagy probléma városunkban is az elvándorlás miatt. Amennyiben kialakul már iskolás korban egy jó közösség, akkor a diákok helyben maradnak, vagy a főiskola elvégzése után visszatérnek a városba. További probléma az önkéntességi szemlélet hiánya, ami miatt a helyi és környékbeli civil szervezeteknél nincs utánpótlás.

Balassagyarmaton 4 általános és 6 középiskola működik, amiből egy nagyszámú diákközösséget lehetne kialakítani. A csoport megtartó ereje felvehetné a harcot az elvándorlás ellen, valamint a diákok önkéntes munkába való bevonása kiváló forrást jelentene az egész város közösségének. Sajnos ezek a lehetőségek nem kerülnek kiaknázásra. Az iskolák között nincs valódi együttműködés sem rendezvények szervezése tekintetében, sem pedig a megyei diákparlament munkájában, ahol az iskolák külön képviseltetik magukat, pedig csak összefogással tudnák tudják képviselni a város érdekeit.
A tanárok is a diákok is megfogalmazták az igényt egy külső koordináló szervezetre, ami összefoghatná az iskolai DÖK munkáját valamint segíthetné a fiatalok önszerveződő közösségének kialakulását.
A digitális műhelymunka keretében ezeknek a lehetőségeknek a kibontásáról beszélgettünk partnereinkkel az online térben.

A műhelymunka alatt a különböző iskolák diákjai a Lamenda Alapítvány, az Együtt Európáért Alapítvány és a Lőrincrévei Református Egyházközség szakembereivel közösen azon dolgoztak, hogy felmérjék a közösség igényeit és konkrét lépésekben egyezzenek meg válaszul ezekre az igényekre. Bár a jelenlegi járványhelyzet megnehezíti, hogy közösségfejlesztő programokon gondolkodjunk, amikor pont a nagyobb létszámú találkozások visszaszorítása zajlik, mégis nagyon hatékonynak bizonyult a diákokkal való együttműködés. A műhelymunkát Lomniczi Júlia moderálta és koordinálta. Egy rövid játékos bemutatkozás után összegyűjtöttük, hogy milyen típusú programokra és közös időtöltésre lennének nyitottak a fiatalok, mik a szakemberek bevált tapasztalatai erről. A szabad ötletelés után összeszedtük azokat a rövidtávú konkrét lépéseket, amiket meg tudunk tenni a diákközösségek összefogása érdekében. Elsődleges célként megegyeztünk egy közösségi tér kialakításának a megtervezésében, ahol a későbbiekben megvalósulhatnának a programok. Másik célkitűzésünk egy olyan rendezvény lebonyolítása, melyben a gyerekek az aktív szervezők és lebonyolítók, így motiváltakká válnak a rendezvényen való részvételre. Az első ilyen rendezvény a város diákpolgármesterének megválasztása 2020. tavaszán, melynek előkészítése, megtervezése is a projekt célja.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása