Fókuszcsoport a helyben maradás és elvándorlás kérdéséről

Fókuszcsoportos interjú zajlott Nagyoroszin, 2019. április 4-én szociális szakemberekkel a helyben maradás és elvándorlás kérdéséről.

A helyi szociális és igazgatási szakembereket és a külföldi együttműködő partnert kérdezve a helyben maradás és elvándorlás kérdésével foglalkoztak a résztvevő fókuszcsoport tagok, név szerint Együtt Európáért Alapítvány (EEA), Lőrincréve Református Egyházközség, Nagyoroszi Község Önkormányzata, Borsosberény Óvoda és a Nagyoroszi Közös Szociális Szolgáltató Központ.

A bemutatkozó körben kiderült, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésben részt vevők széles körben tájékozottak a kutatás témáját illetően mind földrajzilag, mind szakmai téren.

A 120 perces interjú során érintették

többek között az alábbi területeket:

  • a térség migrációs potenciáljának a feltérképezésemik a helyi tendenciák, jellemző-e településeikre az elvándorlás?

A válaszokból megtudtuk, hogy a helyi

fiatalok körében is jelentős a kivándorlás,

főleg a 18-35 éves korosztályban. A legfontosabb fogadó ország Németország és Anglia. Válaszadóink azt is elmondták, hogy azoknál a fiataloknál akik kivándorolnak, háttérbe kerül az identitás kérdése.
A térségben meghatározó a Budapestre dolgozni járó ingázók köre is.

  • mennyire jellemző a visszatelepülés az elvándorlók körében?
    • mi áll a hazatérés hátterében?

A válaszokból egyértelműen látszik, hogy az elvándorlást nem követi a visszatelepülés.  A szociális szakemberek szerint a külföldi gyermekvállalás és orvosi ellátás tekintetében hátrányba kerülnek az elvándorlók, de egyrészt a haza látogatások során ezeket az alap ellátásokat igénybe tudják venni, másrészt a gyermekek születésekor sokan döntenek úgy, hogy időlegesen hazajönnek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása