Fiatalok helyi integrációja – történelmi összehasonlítás (3)

 

E cikksorozat előző részében bemutatásra került, hogy mennyire korlátozottak voltak a lehetőségek, egyesületekben való részvételre az államszocializmus idején. Ez behatároltság mára már a múlté. A különböző jogszabályoknak való megfelelést leszámítva, napjainkban szinte feltétel nélkül lehet szervezetet alapítani vagy szervezethez tartozni.  A lehetőségek tárháza segíti azt a célt is, amelynek az Együtt Európáért Egyesület is alárendelte az egyik projektjét. Ez a cél pedig nem más, mint a kistelepüléseken élő fiatalság helyi integrációja, megtartása. Azért van erre szükség, mert a Kárpát-medencében zajló belső migráció elég aggasztó tendenciát mutat. Ugyanis a nagyvárosokba koncentrálódó népesség kezd aránytalanul nagy lenni a vidéken élőkhöz képest. A jelenség kezelésére létrehozott, fentebb említett projekt, a HATÁRON ÁT elnevezést kapta.

A leírt okokból kifolyólag tehát, rendkívül fontos a fiatalok helyi integrációja. Ehhez számos szervezet hozzájárulhat. Ilyenek például a különböző egyházak által létrehozott vallási közösségek, a sportcsapatok, a hobbikra specializálódott szakkörök, a cserkészcsapatok, a művészeti csoportok vagy épp a civil szervezetek. A következő részekben ilyen egyesületek és szervezetek lesznek bemutatva.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása