Érvek a vidéki élet mellett (3)

 

Ebben a cikksorozatban olyan tényezők feltárására kerül sor, amelyek a vidéki élet mellett szólnak, szemben a nagyvárosival. Nyilvánvaló, hogy a nagyvárosi élet nagy mobilitási lehetőséggel és számos strukturális előnnyel jár. Azonban nem szabad, hogy a kistelepülési élet pozitív hozományai eltörpüljenek ezek mellett. Ezen ügyködik az Együtt Európáért Egyesület is a HATÁRON ÁT! című projekt keretében. E projektben részt még a Lőrincrévi Református Egyházközség, az Ipolysági Református Egyházközség, Lukanénye Község Önkormányzata és a Székelyzsombori Evangélikus Egyházközség. Az együttműködésnek az a célja, hogy enyhítsék a tömeges városba vándorlás aggasztó arányát.

Ennek megfelelően, fontos tehát a vidéki élet előnyeinek kiemelése. Ilyen előny például a nyugodtabb, kevesebb stresszel járó mindennapok. A „rohanó város” kifejezést általában helyes megalapozottsággal szoktuk használni a nagy településekre. Sok ember, sűrűn élve, sok dolgot csinál. A másik oldalon pedig, ott a vidék, ahol az élet ennél jóval lassabban zajlik általában. Kisebb a sűrűség, kisebb a forgalom a zaj és sokkal kevesebb stresszt kiváltó inger éri az embert. Bár ehhez az általános nyugodtsághoz hozzá kell tenni azt, hogy a vidék népességének korfája elöregedő. Jóval több közép- és szép korú ember él ott, mint fiatal. Rájuk pedig kevésbé jellemző az állandó rohanás.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása