Elvándorlás vagy helybenmaradás? – beszélgetés fiatalokkal a jövőről

  1. április 11-én fókuszcsoportos beszélgetésre került sor Balassagyarmaton, 18-25 éves magyarországi és felvidéki fiatalokat kérdezve a helyben maradás és elvándorlás kérdéséről. A helyet a fókuszcsoportos interjúhoz a balassagyarmati református egyházközség biztosította.

A fókuszcsoport levezetése az elfogadott módszertan alapján zajlott, az általánosan elvárt időtartamnak megfelelően 90 percig tartott. A bemutatkozáskor ismertettük a kutatás célját, és biztosítottuk a résztvevőket arról, hogy „nincs jó és rossz válasz”, és „mindenkinek a véleménye egyformán fontos”. A beszélgetés során szabadon szólhattak hozzá a különböző témákhoz, és ahol a helyzet megkívánta (ahol fontos volt mindenkinek a válasza), ott „körbe mentünk”.

A bemutatkozó körben kiderült, hogy a fókuszcsoportos beszélgetésben részt vevő középiskolás fiatalok lakhelyüktől 35 km-re tanulnak Ipolyságon. A középiskola befejezése után Pozsonyban szeretnének továbbtanulni a Szlovák Műszaki Egyetemen (STU) , robotika, autóelektronika, és informatika szakirányon. A bemutatkozásból azt is megtudtuk, hogy Szlovákiában kevés lehetőség van arra, hogy a magyar fiatalok magyar nyelven folytassák felsőfokú tanulmányaikat. Ezért nagyon sok szlovákiai magyar fiatal dönt amellett, hogy Magyarországon folytatja tanulmányait. Véleményük szerint ez sem könnyebb, mivel ehhez magyarországi emelt szintű érettségit kérnek, amelyet csak Magyarországon lehet teljesíteni. Ennek az anyaga és a számon kérése jóval nehezebb. A legközelebbi magyar nyelvű egyetem Nyitrán van, de ott csak pedagógiai szakirányon lehet továbbtanulni, így aki műszaki tudományokat szeretne tanulni az vagy szlovák nyelven vagy Magyarországon tudja folytatni tanulmányait. Az Ipolysági fiataloknak a szlovák nyelv sem jelent nehézséget, tudtuk meg, mert bizonyos szinten mindenki beszél szlovákul, és az a tapasztalat, hogy egy fél év alatt „bele lehet jönni a szlovák nyelvbe”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása