Digitalizálódás hatása a helyben maradásra

A Balassagyarmati Református Egyházközség az Együtt Európáért Alapítvánnyal karöltve műhelymunkát tartott 2019. október 25-én Balassagyarmaton, melyre két diákot is meghívtak, akik segítettek az ő nézőpontjukból is megvizsgálni és megérteni az elvándorlás és közösségelhagyás problémáját is.

A felvetett kérdés, amire választ kívánt keresni a találkozó az volt, hogy a gyorsan digitalizálódó világ milyen hatással van a fiatalokra és a vallási életre.

A Balassagyarmati Természettudományos Élményközpont munkatársa, Babcsán T. Andrásné, aki pályaorientációs foglalkozásokat tart kifejtette, hogy a Z generációs diákok többsége a digitális világban éli életét, mely az emberi kapcsolatok felszínessé válását, a családalapítás gondolatának háttérbe kerülését eredményez(het)i.
Hozzátette, hogy az élményközpontban vannak olyan foglalkozások, melyek a digitalizált világon kívüli tapasztalásokra, így a kísérletek végzésére, csoportban való munkára és beszélgetésre épülnek, mely akár oktatási környezetben is képes a személyes kapcsolatok fenntartására.

A digitalizálódás az emberek elmagányosodásához vezet, ami lelkileg sem jó, és az Istenkeresést is nagyban befolyásolja. Az embert Isten társas lénynek teremtette, ezért nagyon fontosak a társas kapcsolatok, és ez ellen dolgozik a technológia.

A változások a fiatalok ingerküszöbét magasra helyezte, ami miatt tapasztalható, hogy egyre kevesebb fiatal vonható be a vallási eseményekbe, de akik bevonhatók, kitartanak nagyrészt egy életen át – fejtette ki véleményét Molnárné Tóth Erzsébet, a Balassagyarmati Református Egyházközség volt lelkésze

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása